Kerka Kulturális Egyesület

A Kerka Kulturális Egyesület 2000-ben jött létre azzal a céllal, hogy a lenti fiatalok körében népszerűsítse a néptánc oktatást, megismertesse őket a magyar néptánc hagyományaival, kialakítsa és fejlessze a néptánc kultúrát, kulturális programok segítségével erősítse a fiatalok közösségét. Segítse a lenti Kerka Táncegyüttes és a hozzá kapcsolódó utánpótlás illetve gyermekcsoportok munkáját. Felnőtt és gyermek együtteseink heti több alkalommal is fellépést biztosítanak szinte egész évben Lenti város és a környező települések programjaihoz, rendezvényeihez. Számos alkalommal más megye településein is műsort adnak. Szlovéniai, horvátországi és ausztriai vendégszerepléseken is részt vesznek. Ezeknek a fellépéseknek köszönhetően egyesületünk egyre nagyobb népszerűségnek örvend Lentiben és környékén.

Az egyesület tartja fenn a Kelta Álom ír sztepp tánccsoportot is, akik a tradicionális ír táncok népszerűsítését tűzték ki célul maguk előtt. A táncosokat munkájukban Deák Fanni segíti. Hagyományos ír tánctudásukat elsősorban nemzetközi versenyeken mérettetik meg, amellett, hogy előadásaikkal ők is színesebbé teszik a környék kulturális életét.

A Kerka Kulturális Egyesület, ezáltal a Kerka Táncegyüttes legnagyobb támogatója Lenti Város Önkormányzata. Emellett környékbeli cégek, egyéni vállalkozók és magánszemélyek is segítik abban, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a táncosokért. Szoros együttműködésben áll a Lenti Városi Könyvtárral, illetve a Lenti és Térsége Vidékfejlesztési Egyesülettel.

Az egyesület létszáma a 2021-es évben 47 fő volt.

A Kerka Kulturális Egyesület elnöke (2016 óta):
Borsos Bertalan
Vezetőségi tagok:
Baksa Melinda
Cseke Márk
Deák István
Petőné Horváth Anita
Sebőkné Vatali Marianna
Tímár Zsuzsanna
Felügyelőbizottság tagjai:
Magai-Király Eszter
Kovácsné Rákos Eszter
Balogh Judit

Az alapító okirat itt, a 2021-es évről készült beszámolók pedig itt érhetőek el.